1883-ban Fellner és Hellmer bécsi illetőségű építész urak tervei alapján a Pesti Broadway-n - a mai Nagymező utcában - megépül a később elhíresült Somossy Orfeum. (A bécsi építészpáros egész Európában és Kisázsiában tervezett színházakat. Számuk meghaladja a százat, számunkra a legkedvesebbek a Vígszínház, a kecskeméti Katona és a szomorú emlékű, felrobbantott Nemzeti.) A századforduló Budapestjén nem ez az egyetlen mulató. Legtöbbjük ma már színházként működik, mint a Pesti, a Madách, a Katona vagy az Új Színház. Mindegyik épületnek más és más a karrier története, míg mai formáját elnyerte. Volt amelyik moziként, táncpalotaként, hangversenyteremként, bilikkel is ellátott gyerekszínházként vagy akár diszkóként is funkcionált. Egy közös azonban mindig maradt bennük: arany stukkó díszítéseikkel, grandiózus csillárjaikkal és nem utolsó sorban térbeli logikájukkal a valamikori főúri báltermek pompáját imitálták.

Az előbb felsorolt épületek közül azonban a Somossy Orfeumnak van a legkülönösebb története. A huszadik század elején bezárt orfeum helyén megnyílik a Fővárosi Operett Színház. Utcai frontján, az addig szalonként működő "Jardin d'Hiver"-ből új mulató születik, a Moulin Rouge. Ez is többször változtat nevet: egyszer "Jazz Club", aztán "Budapest Táncpalota", a Kádári konszolidáció során, a 60-as években újból mint "Moulin Rouge" mulató nyitja meg kapuit, a kilencvenes évekre pedig "Mad Block" néven diszkóként működik.

Azt bizton állíthatjuk, hogy a Somossy Orfeum másolat. Másolja, fizikai és átvitt értelemben rekonstruálja a királyi, főúri udvarok báltermeit. Különös vonulata ez a XIX. század vége, a XX. század eleje nagypolgári építészetének. A XVIII. század udvari színházait, báljait, pazar lakomáit, a királyi-hercegi születésnapok ünnepségeit, a boudoir-ok titkait, vagyis a teljes privát szférát átemeli a közösségi terek mindenki által elérhető közegébe.Ezekben a merőben új tipusú építészeti terekben ugyanakkor mindenki herceg vagy gróf akart lenni, legalábbis egy éjszakára. (Andy Warhol után szabadon, aki ugyan 15 percet és "sztárt" mond, de ez a lényegen nem változtat.) Vagyis Somossy úr másolata valóban az igazság keresése, hiszen a nagypolgárság joggal deklarálhatta: Mi vagyunk itt az urak.

"Mi vagyunk itt az urak" - ismerős kijelentés, de nem a boldog békeidőkből, hanem a szűk hatvanas évekből. Mégsem lehet a Kádári konszolidáció által újrateremtett Moulin Rouge-t másolatnak, az igazság keresésének nevezni. A maga nemében a hamisítás szintézise. "Mit hamisítunk?" teszi fel a kérdést Radnóti könyvében, majd meg is válaszolja: "Kézenfekvő két nagy csoportot elkülöníteni. Az egyiket , a másikat nevezem." A 60-as évek megrendelője egyszerre állíttatja helyre - szinte a műemléki rekonstrukciók gondosságával, a nagyszerű Vogel Erik tervei alapján - a valamikori nagypolgárság szórakozóhelyét, és egyúttal banalizálja is azt rosszul szabott "Vörös Október Ruhagyár" öltönyeivel, szemfelszedett harisnyáival, mindent átható bableves és főtt kolbász szagával, műanyag dugós, pezsgőnek titulált "szovjetszkoje sampanszkoje"-vel, és nem utolsó sorban a modernizált, száz és száz sárga-piros, huszonötös villanykörtéből összetákolt bejáratával. Közönsége azonban a háború előttivel szemben már bizton közelebb állt a warhol-i definícióhoz. A 70-es, 80-as évek urai egy éjszakára inkább sztárok, mint grófok akartak lenni.

Milyen mintát követhet ezek után az ezredforduló építésze, amikor nekilkát a már több mint száz éve újra és újra átalakuló Moulin Rouge áttervezéséhez.
Azt, hogy mit akarhat az újjászülető mulató fektehetően igen sokszínű közönsége, azt igen nehéz megjósolni. Azt, hogy mi a közös bennük, sokkal könnyebb meghatározni. Ez pedig a luxus. A gond már csak az, hogy mi a luxus? "Leginkább az jut eszünkbe, hogya luxus az, amire az emberek vágynak, de egyáltalán nincs rá szükségük, tehát ami nélkül egész jól el lehet élni." - írja Leszek Kolakowszki "Kis előadások nagy kérdésekről" című könyvében, Pályi András fordításában. Majd kiegészíti: "Nem kellene-e inkább azt mondanunk, hogy amire az emberek vágynak, arra szükségük is van?", s végül így zárja: "Az új szükségletek új egyenlőtlenségekhez vezetnek."
Hogyan lehet a luxust megtervezni, megépíteni, ha már egyszer az iránta való igény megszületett. Létezik-e eredeti, originális luxus? Vezet-e a luxus iránti szükséglet valami eredeti meg-, feltalálásához? A luxus nem keverendő össze a kapzsisággal, "...amely erkölcsileg elmarasztalható, és amely a legtöbb bűntényért felelős, amit az emberek elkövettek, egyúttal az ember az ember legragyogóbb találmányaiért is felelős (a lustaság mellett)." /L. Kolakowski, idézett mű/
Akkor tehát a luxus csak másolat, hamisítvány lehet. Az építésznek pedig, hogy luxust tudjon építeni, nincs más dolga, mint figyelnie elődei ezirányú munkásságát, s másolnia, hamisítania azokat. Csinálni a radikális eklektikát.
A Moulin Rouge esetén nem csak másolásról van szó, hiszen szinte teljesen elpusztult vagy alig fellelhető különböző korszakok architektúrájának, díszítéseinek, térlogokájának továbbfolytatását, összehangolását is el kellett végezni. Egyszerre több, különböző stílusban alkotó kolléga munkáját kell továbbhamisítani. Ez pedig csak a legnagyobb odafigyeléssel lehetséges. Mondhatni, az építésznek együtt kell élnie azzal, amit már az előző mesterek megalkottak.
Maradok tehát teljes tisztelettel Fellner, Hellmer és Vogel urak parazitája.

A Moulin Rouge egy hete megnyílt. Örömmel jelentem, már engem is hamisítanak.

Kedves Sándor, remélem nem haragszol, hogy bár könyved előszavában nagyon meghatároztad vizsgálódásod körét, én mégsem átallok idegen tollakkal ékeskedni egy egészen más területen.